
„INSPIRÁL – TANÍT – SZÓRAKOZTAT” Úszóiskolánk 2023.nyarán napközis jellegű sport- és élménytábort indít BETÖLTÖTT 5 éves – 12-éves korú gyermekek számára
A TÁBORT SZIGORÚAN CSAK A KITÖLTÖTT TÁBOROS ADATLAPPAL , EGÉSZSÉGÜGYI NYILATKOZAT LEADÁSÁVAL LEHET MEGKEZDENI

A táborozó gyermekek önállósága
A tábor zavartalan működése érdekében tájékoztatjuk Önöket, hogy az Úszóiskola olyan gyermekek táboroztatását tudja vállalni, akik felügyelet mellett képesek egyedül felöltözni-, illetve levetkőzni, valamint képesek önállóan használni a mosdót és toalettet. Amellett, hogy a tábor jó hatással van a gyermek szociális képességeinek fejlődésére, nagyfokú önállóságra is megtanítja. Azáltal, hogy elszakad a szüleitől önállóan kénytelen a hétköznapi helyzeteket megoldani és így a későbbiekben képes lesz egyedül elvégezni ezeket a feladatokat, szülői segítség nélkül.
Sport- és Élménytáborunk rövid ismertetése.

ÉRKEZÉS/TÁVOZÁS: a tábor első napjának reggelén gyülekezés az uszoda előtti padoknál a táborvezetőnél, rossz idő esetén az előcsarnokban 7.30-8.30 óra között. Távozás 15.30-16.30 óra között, korábbi elvitel esetén szándékukat kérjük előre, lehetőleg a reggeli érkezés során szíveskedjenek a táborvezetőnek jelezni.
Kérjük a Tsztelt Szülőket, hogy szíveskedjenek pontosan érkezni!
A forró hónapokban és rossz idő esetén is igyekszünk olyan programokat szervezni, ami nem csak szellemi, de testi feltöltődéssel is szolgál a szünidőt töltő gyermekeknek. Táborunkban az úszás, az ügyességi játékok és a kreatív foglalkozások arányosan teszik ki a programot, így a szülők biztosak lehetnek abban, hogy gyermekük biztonságban és olyan környezetben tölti az idejét, ami csak a javára válik. Programok, amiket minden tábor tartalmaz: a napot úszással kezdjük, tízórai, közös játék, kétfogásos meleg ebéd, játék, délutáni úszás, uzsonna. Az úszás és az étkezések közötti időben szervezett játékprogramokat biztosítunk a gyerekeknek az uszoda-strand területén, illetve külsős helyszíneken. Az irányított foglalkozások közül a gyermekek nemüknek-, életkoruknak-, érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak.
Amit az oktatás során biztosítunk:
- az első órán előzetes tudásszint-felmérés zajlik a differenciált szintű oktatáshoz (abszolút kezdőtől a haladóig), ennek megfelelően kapnak a gyermekek egy karszalagot a kezükre, mely az úszásoktatás tekintetében a csoport besorolásukra utal,
- bevált, hatékony módszerek, gyors tanulási folyamat,
- napi 2 x úszás oktatás, extra játékidővel,
- személyes készségek fejlesztése,
- képzett, gyermekközpontú oktatók,
- családias hangulatú foglalkozások.
Nyári táborunk egyben intenzív úszóprogram is, hiszen egy teljes hónap oktatási anyagát sajátítják el a táborozók, melyről minden résztvevő Oklevelet is kap ! A tábor záró napján BEMUTATÓ ÓRÁT biztosítunk!
Táborunk díja 55.900,-Ft/hét (testvérek esetén 53.900,-Ft/fő/hét) mely az alábbiakat tartalmazza:

(Az árváltoztatás jogát az extrém áremelések esetén fenntartjuk!)
- napi 3 étkezés (tízórai, kétfogásos ebéd, uzsonna) Kérjük otthon reggelizzenek a gyerekek!
- napi 2 úszás (2 x 45 perc + extra játékidő) kivétel a JÁTSZÓHÁZ-as napon.
- napközbeni felügyelet tematikus programokkal
- kreatív és készség fejlesztő foglalkozások (kézműves, animátor irányítása mellett)
- sportvetélkedők, kalandjátékok,
- foci és labdajátékok, tollas labda, ping-pong stb.,
- játszótéri programok,
- strandbelépő és vízi csúszda az időjárás függvényében,
- turnusonként változó „Extra gyerekprogramok” (pl.: bűvész, fejlesztő kutya bemutató, ismerkedés a vadon állataival, rendőrségi-, tűzoltó bemutató, stb)
- különjáratú autóbusszal történő háztól-házig szállítás a külsős helyszínekre.

Fontos: a jelentkezéssel egyidőben minden szülőnek egy un. ADATLAPOT kell kitölteni. Ezen nyilatkozatban a gyermek törvényes képviselője a táborozást megelőző 7 napon belül igazolja Úszóiskolánk felé, hogy a táborozásban résztvevő gyermek megfelelő egészségi állapotú, fertőző betegségben nem szenved a táborozás megkezdése előtt. A kitöltött nyilatkozatot legkésőbb a táborozás kezdő napján kell átadni a tábort szervezőnek vagy a táborvezetőnek (Hivatkozva: 19/2012 (III.28.) NEFMI rendeletének 1-4.§-a.)
Beiratkozás/befizetés: 2023.05.02-tól biztosított hétköznapokon, az uszoda előterében található recepciós pultnál munkatársaink hétköznapokon oktatási idő alatt 15:30-18:30 óra között várják a jelentkezőket. A bérleteket készpénzes vagy bankkártyás fizetés ellenében tudjuk kiállítani. Amennyiben Munkahelyén, illetve Vállalkozásában a megváltott szolgáltatást el tudja számolni kérje elektronikus számla szolgáltatásunkat, melyhez pultos munkatársainknak szíveskedjen az ehhez szükséges információkat megadni. Személyesen adataikat a hatályos Adatvédelmi Törvénynek megfelelően kezeljük.

Program

Minden nap új kihívásokkal, furfangos feladatokkal várjuk a táborozókat!
Általános napi program:
- 07:30 – 08:00 Érkezés
- Átöltözés
- Vizes foglalkozások, a tudásszintnek megfelelő sportfoglalkozás +extra játékidő a tanmedencében
- Átöltözés, szárítkozás
- Tizórai
- Szabadidős Játék/csoportos foglalkozások/vagy STRAND
- 11:30 – 12:40 Ebéd
- 12:40 – 13:30 Csendes pihenő, az aktívabb résztvevőknek színes program lehetőség (pl: tematikus sportfoglalkozások, sorversenyek, csoportjátékok, kreatív-, kézműves-, interaktív-, dráma foglalkozások, mese/film nézés, társasjáték, ügyességi-, kvíz-, játszótéri programok, stb.)
- Öltözés
- Vizes foglalkozások, a tudásszintnek megfelelő sportfoglalkozás +extra játékidő a tanmedencében tematikának megfelelő sportfoglalkozás
- Öltözés
- 15:30 Uzsonna
- 15:30 – 16:00 Szülők érkezése/Távozás
- 16:00 óra után Ügyelet biztosítása a pultban szolgálatot teljesítő munkatársaink felügyelete mellett
Étkezés

Napi 3 étkezést biztosítunk
Külön szeretnénk megkérni a szülőket, hogy a gyermekek otthon reggelizzenek !
Tábori étkeztetés:
- Tizórai
- Kétfogásos ebéd
- Uzsonna
- A főétkezés mellett a gyümölcs és a folyadék fogyasztásra is odafigyelünk.
Extra program

- Minden héten fix Strandolás (az időjárás függvényében)
- Csütörtökönként Játszóházi program (trambulin, ugrálóvár, csúszda, építő sarok, kreatív sarok, gokart, ügyességi pálya, stb)
- PÉNTEKENKÉNT EXTRA program: Kutya Show, Vadon élő barátaink – állat bemutató, Fejlesztő kutyás interaktiv bemutató, BŰVÉSZ show, BRFK bemutató, stb

Az étrend összeállításánál törekszünk a gyermekek életkori- és fejlődési sajátosságainak figyelembevételére, ennek megfelelően a hús-, zöldség-, rost, fehérje és szénhidrát bevitel optimalizálására.
FELSZERELÉS: Az uszodában kötelező az úszósapka és a papucs használata.
- Kérjük, hogy amennyiben megoldható legyenek szívesek gyermekük számára két váltás úszódresszt/úszónadrágot, illetve két kisebb törölközőt csomagolni, mivel nincs lehetőség a felszerelés napközbeni szárítására.
- A gyermek számára kérjük biztosítsanak az aktuális időjárásnak megfelelő öltözetet (baseball sapka/kalap, naptej, ovisoknak váltás ruha, alvós állat),
- Kérjük feltétlenül biztosítsanak egy kulacsot, vagy egy kisebb üdítőitalos palackot amelyből gyermekük napközben vizet fogyaszthat. Lehetőség szerint szíveskedjenek ellátni monogrammal, matricával, amely megkönnyíti gyermeke számára a beazonosítást.
- A napközbeni uszodán kívüli tábori programok miatt az eddig felsoroltakon kívül zárt sportcipőt feltétlenül hozzon magával gyermekük a tábor teljes ideje alatt!
PÓTLÁS: a megváltott bérletek árát visszafizetni nem áll módunkban (kivétel vis maior) ! Amennyiben a gyermek betegség miatt nem tud részt venni a táborban, gyermek orvosi-, szakorvosi igazolás/eltanácsolás ellenében egyszeri alkalommal lehetőség van arra, hogy az elmulasztott alkalmat a nyár folyamán egy másik időpontban bepótolja.
A nyáron használatos bérletek későbbi időszakra (őszi-téli-, vagy téli-tavaszi) nem vihetőek át. Kérjük szíves megértésüket!

2023. | |
7. hét | 07.31-08.04. |
8. hét | 08.07-08.11. |
9. hét | 08.14-08.18. |
10. hét | 08.21–08.25. |
Szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy a tábor területére behozott értéktárgyakért (mobiltelefon, elektronikus eszközök, értékes játékok, ékszerek, stb.) sem az Úszóiskola, sem az Uszoda alkalmazottai nem vállalnak felelősséget! Megértésüket köszönjük!