AZ ONLINE ÓRANYILVÁNTARTÓ BEVEZETÉSÉVEL EGYIDEJÜLEG A TELEFONOS ELÉRHETŐSÉGÜNK MEGSZŰNT !

Több mint 40 éves tapasztalat, szakképzett gyermekcentrikus oktatók

AKADÁLYOZTATÁS – BETEGSÉG ESETÉN KI KELL JELENTKEZTETNI A TANULÓT AZ ÓRÁRÓL, ELLENKEZŐ ESETÉBEN AZ ÓRA ZÁROLÁSRA KERÜL ÉS AZ ADOTT ALKALMAT A RENDSZER LEVONJA A BÉRLETBŐL! KIJELENTKEZÉS AZ ADOTT NAPON ÓRA ELŐTT LEGKÉSŐBB 5 ÓRÁN BELÜL BIZTOSÍTOTT ! További információ a „Pótlások Rendje” Menüben
Betöltött 4 éves kortól 14 éves korig A tanfolyam lényege, hogy ez egy koncentrált oktatási forma és valamennyi képességcsoport esetében hatékonyan alkalmazható akár új ismeretek elsajátítása, akár a meglévők elmélyítése …
TovábbA bérletváltást „kétoldalú szándéknyilatkozatnak tekintjük”, melynek során a T.Szülők az általunk biztosított „Általános szerződési feltételek” megismerését követően szabad elhatározásukból megvásárolják a HIRDETMÉNYBEN szereplő intervallumra érvényes bérletünket. A bérletek felhasználhatóságát, a …
TovábbÚszóiskolánk 4 hetes csoportos úszásoktatást hirdet betöltött 4 éves kortól 14 éves korig abszolút kezdőtől-haladó szintig. Beiratkozni és befizetni azon a helyszínen kell, ahol a későbbiekben a szolgáltatást is szeretnék …

TovábbÚszóiskolánk felvételt hirdet 2026. évi csoportos úszásoktatásra betöltött 4 éves kortól 14 éves életkorig az elfoglalt családok részére, heti egy alkalmas konstrukcióban (választható csak pénteki vagy csak szombati turnus). Az …
Tovább2026 SZEPTEMBERÉTŐL ISMÉT KÉT HELYSZÍNEN versenyúszó szintű EDZÉSEKET indítunk HETENTE 2 alkalommal 2 mélyvizes pályán. A foglalkozások TAGDÍJ ellenében vehetők igénybe. Tagdíj: 32.000,-Ft (4 hét 8 alkalom) „Csonka turnus” esetében …
TovábbNapijegy: 6.500,-Ft/fő/alkalom, 8 alkalmas bérlet: 47.000,-Ft/fő (a váltástól számított 10 hétig érvényes). A foglalkozáson való részvételhez más egyéb fizetési kötelezettség nem párosul (pl.: uszodai belépő). A foglalkozást követően a medenceteret …
TovábbFejlesztő vízi foglalkozások vasárnap délutánonként az Erzsébetligeti Uszodában 06 70 675 5200 Minden úszóiskolának saját filozófiája van, más-más módszereket használnak és más céllal „működnek”. A foglalkozásokon a gyerekek korosztályonként és …
TovábbSZEPTEMBER 26-I KEZDÉSSEL ISMÉT MEGHIRDETJÜK VIZES-SZÜLINAPI PARTY PROGRAMUNKAT ÖNFELEDT SZÜLINAPI PARTY SZOMBAT DÉLUTÁNONKÉNT AZ ERZSÉBETLIGETI USZODÁBAN 4 től MAX-10 ÉVES KORIG! (Tanmedence vízmélysége 90 cm, hőfoka 32C) Foglalás, előzetes regisztráció …
TovábbA bérletváltás egy kétoldalú szándéknyilatkozat, ezzel egyidejűleg a T.Szülők az Úszóiskola felé elismerik, hogy Általános Szabályzatunkat megismerték és Elfogadják (lsd. https://aligatoruszoiskola.eu/aszf-potlasok-rendje-turnusos-oktatas-eseten/) Pénzvisszafizetést ha gyermeke meggondolja magát nem tudunk biztosítani. Kérjük, …
Tovább
4 éves koromban találkoztam először az úszással és azóta is ez a sportág az egyik szerelmem. 12 éves koromig versenyszerűen úsztam a BVSC színeiben, majd kézilabdára váltottam, amit 20 évig űztem versenyszerűen. Eddigi életem végigkísérte a sport, rengeteg jó pillanatot kaptam tőle, ezért szeretném a gyerekeknek is megmutatni mennyi mindent adhat nekik és milyen fontos az egészségük megőrzése szempontjából. 13 éve oktatok úszást szakmai képesítésemet dr. Sós Csaba irányítása mellett működő Fitnesz Akadémián szereztem meg.
Az Aligátor csapatát 2015 óta erősítem, leszámítva azon két kis szünetet amíg anyai örömök elé néztem.Célom, hogy minél több gyerekkel megszerettessem a vizet és olyan biztos úszástudás birtokába kerüljenek, ami segítségével megelőzhetik a baleseteket, ehhez pedig a legjobb út a kicsiknél a sok játékos feladat, nagyobbaknál a változatos, szórakoztató edzések.

Az úszás és a sport öt éves korom óta jelen van a mindennapjaimban. Jelenleg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanulok, ahol az alapszak elvégzése után, az Egyetem „szakedzői mesterképzésén” mélyítem el az eddig megszerzett tudásomat.
Eleinte a vízben, 2016 óta pedig, mint oktató-, illetve edző veszek részt tevékenyen az Aligátor Úszóiskola és az Aligátos SKE-ben zajló szakmai munkában. Célom, hogy a nálam tanuló gyerekek olyan kapcsolatot alakítsanak ki a vízzel és a sportággal, hogy bármilyen helyzetben feltalálják magukat egy medencében vagy a nyílt vízen is. Óráimon nagyon fontos, hogy a gyerekek szinte észre se vegyék, hogy oktatáson vesznek részt és örömmel jöjjenek és hagyják el az uszodát. A sport a legjobb tanár. Megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni”

Az úszás és a sport gyerekkoromtól kezdve, mind a mai napig az életem fontos része. 7 éves korom óta úszom, 2019 óta pedig elsősorban a másik oldalról, oktatóként foglalkozom úszással. Az Aligátor Úszóiskola kötelékében 2022 óta oktatok. Célom, hogy a nálam megforduló gyermekek és felnőttek is oldott hangulatban, támogató közegben szerezzék meg a magabiztos úszáshoz szükséges tudást.
Fontos számomra, hogy a gyerekek játékosan, kellemes környezetben tanuljanak, így minden alkalommal új élményekkel, tudással (és egy nagy mosollyal) hagyják el az uszodát.

Öt éves koromban kezdtem el úszni. Válogatott versenyző voltam-vagyok, korosztályos bajnok és ifjúsági Európa Bajnoki bronzérmes.
A Fitnesz Akadémián végeztem, mint úszásoktató. Az Aligátor Úszóiskolánál lassan négy éve dolgozom. Mivel Jelenleg is az élsportban vagyok ezért a mestereimtől elsajátított maximális tudást próbálom átadni a gyerekeknek.